A GVH is jóváhagyta a százhalombattai fűtőmű átvételét

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Veolia Energia Magyarország Zrt. vegye át a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.-től a százhalombattai fűtőművet.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta, hogy a Veolia Energia Magyarország Zrt. (korábbi nevén Dalkia Energia Zrt.) vegye át a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.-től a százhalombattai fűtőművet. Ezzel az egyik legfontosabb akadály hárult el a két fél között július elején aláírt, a Duna menti városban üzemelő fűtőművet működtető Dunai Hőtermelő Kft. megvételéről szóló megállapodás megvalósulása elől.

„A szerződés értelmében a Dunai Hőtermelő Kft. százszázalékos tulajdonrésze a Veolia Energia Magyarországhoz kerül. Így az ügylet sikeres zárását követően társaságcsoportunk újabb városban kapcsolódhat be a távhőszolgáltatáshoz szükséges hőenergia előállításába” - mondta Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi igazgatója.

Az alig több mint egy éve átadott, 25,2 MW névleges teljesítményű, korszerű fűtőmű összesen 4200 lakás hőenergia-szükségletét termeli meg a településen, ám a tranzakció a lakossági távhőszolgáltatást csak közvetve érinti. Ugyanis ezért a szolgáltatásért a helyi, városi távhőszolgáltató társaság felel. Ez utóbbi társaság áll közvetlenül szerződésben a százhalombattai fűtőművet működtető Dunai Hőtermelő Kft.-vel, tőle megvásárolva a távfűtési feladatai ellátásához szükséges hőmennyiséget. Így az egyes fogyasztók a fűtőmű tulajdonosváltásából semmit sem érzékelnek; mindez a távfűtés napi működését nem befolyásolja.

Ugyanakkor a városi távhőszolgáltató társaság a Dunai Hőtermelő Kft. kapacitásainak csak egy részét kötötte le a százhalombattai lakosság hőellátásának érdekében. Így adott a lehetőség további, ipari fogyasztók hőenergiával történő ellátására is.

A százhalombattai fűtőmű megvásárlása szervesen illeszkedik a Veolia Energia Magyarország Zrt. üzleti stratégiájába. A társaságcsoport hosszútávon gondolkodó, szakmai befektetőként kíván szerepet vállalni a magyarországi távhőtermelő piacon, amelyben kulcsszerepe van a városi távfűtési rendszerek–, valamint ipari fogyasztók - számára szükséges energiát biztosító hőtermelő egységek működtetésének.

„Célunk az ellátásbiztonság erősítése, valamint a költséghatékonysági és a fenntarthatósági szempontok érvényesítése, a helyben élők érdekeinek figyelembe vétele mellett. A százhalombattai fűtőmű megvételét még a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak is jóvá kell hagynia. Azonban reményeink szerint hamarosan megtörténhet a fűtőmű tényleges átvétele is” – fogalmazott Fernezelyi Ferenc.

 ***
 
A Veolia Energia Magyarország Zrt-ről:
A Veolia Energia Magyarország Zrt. több mint 20 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője, önkormányzati és közületi szerződésállományának meghatározó része – például a pécsi, dorogi, esztergomi vagy tatai lakossági és intézményi távhőszolgáltatás – a 2020-as évekbe nyúlik előre. A társaság elődje 2013. folyamán stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával.
A vállalatcsoport jelenleg közel 600 főt foglalkoztat, országosan több mint 250 üzemeltetett telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2012-ben 37,5 milliárd, 2013-ban pedig 38 milliárd forint volt.
A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. Emellett a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban immár 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte további 55 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát.
Az országos kiterjedésű cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari outsourcing is.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése meghaladja a 4400 terajoule-t, és évente több mint 500 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy mára 42 gázmotorból álló, összesen 65 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi üzletágának három egységében (a Pannonpower pécsi erőműve, a Dorogi Erőmű, a Kőbányahő Kft.) magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát – biomasszát – felhasználó blokkok működnek, ezzel is tükrözve a cégcsoport környezetbarát energiatermelés iránti elkötelezettségét.